JTKE fotókiállítása
JbZoo, 2010. június 06.Június 4-én este a Jászberényi Természetvédelmi és Környezetvédelmi Egyesület fotókiállításának megnyitója alkalmából a rossz idő és a késői időpont ellenére is gyülekeztek a vendégek állatkertünkben.
A kiállítást Gara Irén városunk környezetvédelmi tanácsnoka nyitotta meg. >> Tovább
„ A KESELYŰ MÉG ÉL…”
JbZoo, 2010. május 21.
Az Edda együttes száma jutott eszünkbe mikor megláttuk a nemzeti park munkatársai által állatkertünkbe behozott fakókeselyűt.
A hatalmas testű madárnak szerencsére nincs komolyabb sérülése, reményeink szerint néhány hetes kondíció javítás után visszaengedhető a természetbe. Ezt a rendkívül ritka fajt az elmúlt 10 évben csupán néhány alkalommal sikerült megfigyelni hazánkban. >> Tovább
DuatlonoZoo az állatkertben
JbZoo, 2010. április 20.Indul a kerékpározás„Sok versenyen jártam már, de olyan, hogy kenguruk mellett kellett futnom még nem történt velem.” Mondta a duatlonozoo egyik résztvevője.
A verseny sikerrel lezajlott, a közel 400 induló több kontinens állatával találkozhatott a futás alatt, az ország egyetlen olyan duatlon versenyén, melynek pályája az állatkerten vezetett keresztül. Reméljük, a versenyzők állatkert látogatóként is visszatérnek hozzánk, hogy egy „futó pillantásnál” jobban is megismerjék állatainkat. >> Tovább
Kis mocsárik
JbZoo, 2010. március 17.
Mocsári hiúz párunk ismét kölykökkel lepett meg bennünket, bár nem volt igazi meglepetés, mert a gondozók már várták az új jövevényeket. Január végén összesen 4 kölyök született, három vadas és egy fekete színű. A kis mocsári hiúzok szülei is eltérő színűek az anyjuk fekete az apjuk pedig vadas. Egészen a mai napig nem háborgattuk a családot, de most eljött az idő, hogy kézbe vegyük a kölyköket és megkapják a szükséges állatorvosi kezeléseket, valamint az egyedi jelölésükre szolgáló mikrochippet. >> Tovább
Szurikáta
JbZoo, 2010. február 24.
December 17.-én egy szurikáta hölgy érkezett a Miskolci Vadasparkból az állatkertünkben lakó három hím egyedhez. Érkezésekor – szoktatás céljából - a nőstényt egy ketrecben helyeztük el a fiúk közelében, akik nagyon nagy örömmel látták az új egyed érkezését és kíváncsian figyelték napokon keresztül, vajon ki lehet az „új jövevény”. >> Tovább
Lesz még fagy!
JbZoo, 2010. február 03.
hancúroZOO maciA néphagyomány szerint február 2-án, ha előjönnek a medvék és meglátják az árnyékukat, majd visszabújnak a barlangjukba még 40 napig várni kell a tavaszra. Tudjuk, hogy az állatkertben élő állatok viselkedése eltér a természetben élő társaiktól és ez igaz az állatkertünkben élő medvékre is. Heinz, Helmut és Maci reggel vidáman futottak ki a kifutójukba és a fagyos szikrázó napsütésben hancúrozni kezdtek. Árnyékuk ugyan jól látszott, de nem ijedtek meg és a nap jelentős részét kint töltötték, vagyis lesz még fagy, de reméljük nem kell 40 napig várni a jó időre.
macik a hóbanÉrdemes ellátogatni állatkertünkbe nemcsak a medvék kedvéért, hanem a havas arborétum szépségéért és a pénztárnál kínált forró teáért is! >> Tovább
